A MAGYAROK HONFOGLALÁSÁNAK TÖRTÉNETE: HAGYOMÁNY ÉS "TUDOMÁNY" EGYBEVETÉSE
a HONFOGLALÁS TÖRTÉNETE, A MAGYAR TÖRTÉNELEM VÁZLATOS IDŐRENDJE - kapcsolódó honlapok http://lehoczkyfolytatas. hupont.hu/ és http://uralkodok.hupont.hu/
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
A hátramaradt néptöredék, még három évig legeltette Lebédiában a nyájait, midőn egy túlerőben lévő népfaj, a besenyők seregei elárasztották a környéket. Ezek is hét vezérrel jöttek, közülük hatnak a neve: Ertem, Csúr, Gyula, Kulpa, Dalmat és Kopon. A lebédiai magyar faj szövetkezve kabar rokonaival, ismét kiállt földje védelmére, de most a rokonok vadabb ivadéka véres csatába keveredett velük. A magyarok elvesztették a csatát, felszedték sátraikat és odébb mentek egy országgal, elfoglalva a Bug és a Szeret közti földet, és elnevezték azt Etelköznek. Sokan visszatértek az elhagyott Magyarvárba, a Káma partjára, egy részük a Kaukázus hegyeibe menekült.
„ Ha Attilában bámultuk az emberentúli lényt, kinél a harc célja a harc volt, akkor Árpádban, Álmos fiában elismeréssel kell fogadnunk a nagy embert, ki népének hazát és jövendőt alapított.”/Jókai Mór/. A hagyomány szerint a vándor népeknek szokásuk volt, mikor új hont akartak elfoglalni, az öreg fejedelmet az ország határán feláldozták, ki önként, maga ment a máglyára, melyen elhamvasztották, tetterős fiára bízva a hadvezetés munkáját. Így tettek Álmossal is.
Árpád vezérlete alatt a többi hat vezér neve ez volt: Szabolcs, Gyula, Kund, Lehel, Vérbölcs és Örs, harcosaik 216 ezer főt számláltak, a kunok hét vezérének serege, s az Etelközben letelepült magyar-kabar nép e számot mégegyszer annyira szaporította. /Szabolcs vezér Elődnek, másként Lebednek fia volt, tőle származtak a Csákok, majd ebből a nemzetségből a Kisfaludyak.
Szabolcs Anonymusnál Lebednek, másként Elődnek a fia, a Hun Krónikában a hét kapitány egyike. A Krónikában Előd Álmosnak az apja, míg Anonymusnál Ügyek az apja Álmosnak. Az ”Ügyek”név „Szent embert” jelent. Az „Előd” név=”ős”, mint „rejtett név”, lehet, hogy azonos személy Ügyek és Lebed? Így Szabolcs besorolható az Árpádok családjába,és mivel idősebb lehetett Árpád fiainál, mint Árpád nagybátyja, a szeniorátusi jogrend szerint, míg élt ő lehetett Árpád utóda a fejedelemségben.
Ond vezértől származnak a Kölcseyek és a Kendék, Bögér kun vezér Bors fiától a Gyarmati Balassák, Ed, vagy Ad és fia Edömértől az Aba nemzetség, így a Gágyi Báthoryak, továbbá a Gutiak és a belőlük leágazó Adyak is. Huba vezértől származnak a Szemerék, Töhötömtől az Aporok. /
Most folytatjuk a Pauler Gyula által összeállított verzióval a honfoglalás leírását:
Mikor még a magyarok Lebédiában voltak, hét törzsük, vagy székük volt, mely nemekre, ágakra, nemzetségekre szakadt. A törzsek élén vajdák, vagy kapitányok álltak, közös fejük nem volt./A vajda szót azért szerették használni történetíróink, mert az erdélyi vezér, a Gyula rangja a középkorban is megmaradt vajdaként. A vajda szó a szláv vojvoda szó rövidülése és hadvezért jelent, csakúgy, mint a dux és a gyula, vagy jila szavak is a későbbi időben, bár a gyula szó jelentése korábban király és főpap volt. A vojna= had, háború és a vodit vagy vogyit= vezet szavakból tevődik össze./ Hozzájuk csatlakozván, nyolcadik törzsként, a három lázadó kabar törzs, mely kozárokból, bolgárokból tevődött össze,- az új hazát keresők együtt lehettek azidőben gyermekestől, nőstől úgy százezren. Szolganéppel tán ötszázezren. Anonymus a Gesta Hungarorumban 108 honfoglaló nemzetségről ír.
A lebédiai vereség után, kazár tanácsra, Etelközben okos godolatjuk támadt.
A törzsek örök időkre közös vezért választottak, s ezzel megalkották a magyar nemzetet, mely nevét az egyik törzsről, a Megyerről vette./ Lásd: Megyer= Magyar= Mogyer= Moger= mag!/
Az új vezér Árpád lett, a magyar törzs vezérének, Álmosnak fia, ki akkor 45- 50 éves lehetett. Uralkodásra, hadra termett férfiú, ki a laza törzsszövetséget, melyet rábíztak, erős kézzel összekovácsolta. Minden külső és belső bajt legyőzve, az ellenségeket megfékezve a hatalmat olyan erős kézzel tudta megragadni, hogy elérkezett az ideje annak is, hogy a nemzetnek új hazát tudjon szerezni.
Mint Lebédiában és Etelközben, a magyarok a Kárpátoktól délre is szlávokat találtak. A szlávok mindenütt, mielőtt nagyobb országgá alakultak, apró törzsekben éltek, erdős, mocsaras helyeket kerestek fel lakóhelyül és földet műveltek. Mindegyik törzsnek egy kis fészke, rendesen körülárkolt, négyszögletű vagy kerek földvár volt, nyelvükön grad, melybe csak egy kapu vezetett. A Kárpát-alji és pannóniai szlávok nyelvükre nézve inkább a szlovénekre hasonlítottak. A Felvidék, akkor még rengeteg erdőség, lakatlan volt, kivéve Nyitrát, mely Pribina fejedelemségéhez tartozott, és a bányavidéktől délebbre eső, a XVI-XVII. században majd Alsó-Magyarországnak nevezett részek szórvány lakosságát, a Tátra és a Fátra vidékén lakosság legfeljebb kisebb irtványokon, lehotákon fordult elő. Törzsek itt nem éltek, a magyarok voltak itt az első foglalók, mely foglalás is a „juss primae occupationis”, vagyis az” első foglalás jogán”, csak a XI. század közepétől, de inkább a végétől indult el.
A bohémiai morvák és liuticsek is, csakúgy, mint északabbra a lengyelek irtványokon, erdei tisztásokon, lehotákon éltek, ezért őket lehitáknak nevezték, a mondákban ők „ Lech ősatya népe”, az oroszok kisebb nyelvi eltolódással lendzsiceknek is nevezték őket, innen az orosz elnevezésből vették a magyarok is a „lengyelek” elnevezését.
A magyarok honfoglalása idejében a szlávok a Kárpát-medencében nagyobb államfélét a Dunáig sehol sem alkottak. A Dunántúlon frank uralom maradványait találták eleink, mely területet is elfoglaltak a 898-i bánhidai csata után.
Röviden beszéljünk a szlávokról, kik a felső, északi részeken laktak:
A IV. évszázadtól kezdve , de főként az V. és VI. században megjelentek a Cseh –medencében és a Nyugati- Kárpátok vidékén a Dnyepper felől előnyomuló szláv törzsek. Kezdetben ősközösségi állapotban éltek, földműveléssel és állattartással foglalkoztak. A VI. században az avarok győzték le őket. Ekkor az avar birodalom nyugati határán, a mai Dél-Morvaország és Alsó-Ausztria vidékén, ellensúlyként alakult meg az első szláv államalakulat. A törzsek egy Számo nevű frank kereskedő vezetésével törzsszövetséget alkottak, és 611-ben már győzelmet arattak a frankok fölött Wogatisburgnál. Szamo halálával azonban ez a kezdeti államalakulat szétesett, 658-ban.
/Ez a rövid ideig tartó szervezet aligha nevezhető még államnak! Léte is ködös és bizonytalan./
Az írott források szerint a IX. században a szlávoknak itt két állama volt. Az egyik volt a Morva Fejedelemség, a másik a Pribina vezette Nyitrai Fejedelemség.
I. Mojmir morva fejedelem azonban elűzte Pribinát, aki a frank uralkodótól kapott azután ispánságot, a mai Zala megye vidékén. I. Mojmir egyesítette Morvaországot és a Nyitrai Fejedelemséget, s létrehozta a pánszlávizmus által „Nagy-Morvaországnak„ nevezett államot, kiterjesztve hatalmát a mai Csehország s részben a mai Szlovákia területére, a nyitrai részeken túl is. De mint már említettük, itt csak a mai Selmecbánya környéki alsó, sík részeken volt kevés lakosság, talán még Nógrádban, gyéren a Bodrog vidékén, még gyérebben Túróc és Liptó megye területén.
A IX. században kezdett elterjedni a morva birodalom területén a kereszténység, Cirill / más néven Konstantin / és Metód görög szerzetesek térítő munkájának eredményeként.
A morva birodalom nem volt szilárd. Területén két testvér osztozott meg Mojmir és II. Szvatopluk, akik képtelenek voltak országukat megvédeni. A csehek elszakadva a morváktól, hűséget esküdtek Arnulf frank királynak, a magyarok pedig, a 898-adik évi bánhidai csata után kiterjesztették hatalmukat a Duna és a Kárpátok közötti részre is.
A frank, majd német uralom alatt fennmaradt szláv állam magja ezután Csehország lett, a Prága közelében letelepült Cseh nevű törzs, „Cseh ősatya népe” vezetésével, a későbbi időkben is a frankoknak tett hűségeskü következtében a Római Szent Birodalom részeként, egészen 1806-ig, a ” Német Nemzeti Római Szent Birodalom” megszűnéséig, birodalmi hűbéres ország. Mint királyság is a német-római birodalom része volt 1806-ig. Hercegei királyi koronát először 1085-ben kaptak II. Vratisláv személyében IV. Henrik császártól, másodszor unokája, II. Vladiszláv pedig 1158-ban, I. Frigyes császártól; az örökös királyi rangot azonban csak 1212-ben szerezte meg I. Ottokár. Jogilag hűbéresei voltak a római császárnak. / Római császárnak, mert a német választott királyt a pápa kente fel és koronázta császárrá I. Ottó óta; - mégpedig Nagy Károly frank király és egyben a” Nyugati Római Szent Birodalom” császárának örököseként. Ugyanis I. / vagy Nagy/ Károlynak örökösei megosztották a birodalmat Francia- és Németországra./
A cseh király volt a német-római birodalomban a római császárt megválasztó hét fejedelem egyike 1806-ig, mikortól az új államként megalakuló Ausztria császárság része lett a Magyar Királysággal együtt.
Még egyszer visszatérve a IX. század végén és X. század elején létrejött Csehországhoz! A mai Morvaország nevű tájegység is részben a bajor hercegek és részben a cseh hercegek uralma alá tartozott a XI. század elején, Szent István koronázása idejében. Azonban Vitéz Boleszláv lengyel herceg, ki korábban a polánok és viszlánok fejedelmeként a császár hűbérese volt, fellázadt a német hűbéruraság ellen / A magyar Szent Korona eredetileg neki volt szánva!/ 1003 és 1018 között hétszer mérte össze azután a kardját Vitéz Boleszló a császárral. Többször kötöttek békét, de mindig csak rövid időre. A csatatér az Elba és Odera vidékétől, Csehországon keresztül Morváig, a bajor keleti márkig, a magyar határig tartott. Rövid időre Csehország is lengyel kézre került 1003-ban, de Henrik császár a csehek segítségével kiverte Boleszlót Prágából. Morvaország azonban Boleszló uralma alatt maradt a hosszú harc után, s mindaz, amit a németektől keletre fekvő szláv tartományokból, az Elba és Odera közti területen II.Henrik tőle elragadni törekedett. A terjeszkedő lengyel fejedelem ezután Magyarországgal is harcba keveredett, de nem mindig szerencsésen. 1010 és 1018 között lehetett ez. Hadai még a Dunáig is lenyomultak, s a lengyelek még egy évszázad múltán is büszkén emlegették, hogy Vitéz Boleszláv a birodalmát Trencséntől lefelé, a nagy folyóig, a Dunáig, Pozsonyig, Komáromig kiterjesztette. A lengyel herceg ezután „a császár gyalázatjára” 1025-ben királyi nevet és jelvényeket vett fel, de mivel rövid időn belül, 1025. június 17-én meghalt, halálát vakmerősége méltó büntetésének vették a németek.
A cseh fejedelem ezután 1030-ban meghódította Morvaországot.
/ Morvaország a Római Szent Birodalom őrgrófsága 1182-ben lett Olmütz, más néven Olomouc központtal. – Majd ismét megerősítve a Luxemburg dinasztia alatt, ekkor ez az uralkodó család töltötte be a morva őrgróf tisztét./
Visszatérve a 895 körüli időre, mikor a magyarok leszálltak a magyar rónára nagyobb államfélét a Dunáig sehol sem találtak. Munkácstól dél-keletre rengeteg erdőkön túl, melyek a későbbi Bereg, Ugocsa, Máramaros vármegyéket teljesen elborították, csakúgy, mint Szatmárnak és Szilágynak legnagyobb részét is. Hajdan, a rómaiak idejében ugyan 7-800 évvel korábban civilizált tartomány terült el itt városokkal és várakkal, gazdag arany- és kiapadhatatlan sóbányákkal, szerte stratégiai hadiutakkal, a Traján által meghódított Dáciának egy része, de a népvándorlás hullámai elsöpörték ezt a korai civilizációt. A római elem visszavonult a Dunántúlra, a régi városok romba dőltek. A növényzet ekkorra már mindent benőtt. Elhagyott bányái elpusztultak. A szórvány lakosság már csak a folyókban mosott aranyat itt, ott és csak a só bírta még a barbárokat némi bányaművelésre. A déli vidék, a Maroson túl, mely a dák Decebálnak volt a fészke hajdanában Hunyad megyében, teljesen elpusztult és vadonná vált. A mai Székelyföld nagy része, és főképp a mai Csik, ahová a rómaiak sohasem vittek telepet, teljesen vad vidék volt. Kisebb lakosságot csak a római út mentén, jobbra és balra elszórt töredékekben lehetett azidőben még találni. A római út Zilah felől a Meszesen át, Kolozsváron, Tordán, Gyulafehérváron át a Maroshoz vezetett. Ezt a területet nevezték el a magyarok erdő elejének, vagy erdő aljának, Erdélynek, melyet keletre és délre a Kárpátok sziklabástyája választott el a régi Dácia többi részétől. Nyugatra is rengeteg erdővel borított hegylánc övezte, a Szilágyságtól le a Dunáig, Orsováig. A Szent István által alapított vármegyéket, s az újabb vármegye alakulatokat megtaláljuk részletes területi leírással itt: http://magyarvarmegyek.hupont.hu/
A szláv törzsek ellenállásának foka különböző volt, a magyar hagyomány ennek több epizódját megőrizte, de az ellenfél nem igen volt erős, és a magyarokra különösebben veszedelmes. / Itt, ha figyelembe vesszük László Gyula kettős honfoglalás elképzelését, akkor a területen nem csak szlávok éltek, hanem az első megszállás magyarjai, onogurjai, az avar kori lakosság megmaradt leszármazottai is, akik meghódoltak az újabb hódító magyarságnak./
A szétszórt gyenge törzsek nem állhattak ellen koncentrált támadásnak. Még a morvák sem. Fejedelmük, Szvatopluk, kinek székhelye régen Veszprémben volt, egy évvel korábban meghalt. Mielőtt Árpád magyarjai a rónára jöttek a morva fejedelem fiai, örökösei viszályba kezdtek, így ez is segítette a magyarok győzelmét. De még a német vagy másként keleti frank birodalom sem tudta a vitéz, de testileg már megtört Arnulf császár halála után megtartani keleti markjait és pannóniai hűbéreseit.
A Kárpátokon, a Vereckei-hágón történt átkelés óta csak öt év telt el és Árpád magyarjai minden földet elfoglaltak az Északi-Kárpátoktól a Dunáig, a Száváig, sőt még azon túl is, a Kapelláig, nyugatra pedig úgyszólván a régi Noricum határáig, mely régi határ felé a Kapellától Sopronig széles, sűrű erdő övezet terjedt, onnan pedig a Fertő-tó és mocsarai, melyeken keresztülfolyt a Lajta, magyar nevén a Sár, ugyanolyan természetes határt alkotva, mint kelet és délkelet felé az erdélyi havasok. Csak a Szerémséget tudta megtartani a bolgár hatalom.
Pusztaszeren gyűlést tartottak a magyarok és az elfoglalt földet felosztották maguk közt törzsenként, nemenként, ágakként. A maradék szlávok vagy elfutottak a szomszéd népekhez, vagy meghódoltak. A bánásmód, melyben részesültek, különböző volt, aszerint, mint állottak ellen, vagy milyen szerencséjük volt. Voltak, akik rabszolgákká lettek, házi szolgákká a magyarok sátrai és telepei körül. Mások együtt maradtak falvaikban és adót fizettek, vagy másféle szolgálatot teljesítettek. Voltak, akik a félreeső részeken, mint például a Felső-Száva és Kulpa táján csak névleges függésbe kerültek, míg mások megbékélve baráttá, a magyarokhoz csatlakozva igazi társakká, szabaddá lettek.
A honfoglalás befejeződött a bánhidai csatával, de 907-ben még egy nagy csatát kellett megvívni a német király, Gyermek Lajos bajorjaival. Ez volt a pozsonyi csata, melyben Árpád is hősi halált halt, kiskorú fia, Zoltán lett a vezérlő fejedelem s az ő vezérletével folytatódtak a harcok. A magyarok visszaverték az egyesített európai hadakat és végleg befejeződött a honfoglalás. /Árpád fejedelmet a Gesta Hungarorum szerint Aquincum-Óbuda mellett temették el. A sírra épült templom neve volt Fehéregyháza, mely a mai Táborhegyi út 14. szám táján lehetett!/
A magyarok továbbra is sátrakban laktak, és régi életmódjukat folytatták, melyhez kedvezett a magyar új haza minden földrajzi adottsága. De harcoló életmódjukat sem adták fel, mely végül a kalandozások végső, Lech mezei vereségéhez vezetett. / Augsburgnál/
Géza fejedelem belátta, hogy nincs már mód arra, hogy a régi módon éljenek, fiát, Vajkot is már ennek a felismerésnek megfelelően neveltette. Német lovagokat és keresztény hittérítő papokat hívott be az országba.
István névre Szent Adalbert keresztelte meg Vajkot, Géza nagyfejedelem fiát, ki 997-től uralkodott, átvéve atyja örökét. Az 1000. év karácsonyán pedig, a II. Szilveszter pápától küldött Szent Koronával keresztény uralkodóvá lett koronázva; felszentelve a katekumenok olajával, egyháziakhoz hasonlatossá avatva, a pápától küldött kereszt jelképével pedig, hittérítő apostollá. Lovaggá pedig, már korábban a Koppány elleni harc kezdetén lett felavatva, midőn Pázmán lovag, német szokás szerint karddal övezte.
Géza fejedelem ideje előtt még élt a magyaroknál a régi kettősfejedelemség intézménye, ekkor a törzsszövetség vezetőjét kendének, vagy másként kündünek nevezték / a kenéz, szlávosodott knyáz, mongol kán, kazár kagán/= kánok kánja/ ugyanez a szó!/, a vezér a gyula volt, a harmadik főbírói méltóság pedig, a harka /másként horka, vagy karcha/. VII. Konstantin, a Bíborban született bizánci császár / 914-959/”a birodalom kormányzásáról” szóló művében írja, hogy a magyar nagyfejedelem után következő fejedelmi cím a „jila” vagy ismertebb nevén „gyula”, őt pedig a” karcha” követi. Ebben az időben a magyarok nagyfejedelme Fajsz /948-956/, a második fejedelem pedig Zombor „gyula”/jila/ volt . Utánuk következett a harmadik méltóság, Bulcsú személyében, aki a horka /karcha/címet viselte. / A Karcag helynév is lehet, hogy ennek a rangnak az emlékét őrzi?/
Az Erdélyben uralkodó Zombor gyula leánya volt Sarolt, akiről tudjuk, hogy ő lett Géza fejedelem felesége, majd Szent István király anyja.
A kettősfejedelemséget keleten, japánban / Nipponban= Nap országában; - a szó is hasonlít a magyar Nap szóhoz!/ szintén megtaláljuk egészen a XIX. század végéig. Nem csoda, hiszen a japánok is, nyelvészetileg is, az ujgur /ujgur= ugor= ogur!/ török népekhez tartoznak.
A Mikádó, a császár ,,a Napfejedelem”, szó szerinti jelentése: „ Mennyei kapu”;- rangja megfelel a főkündünek, a nagykánnak, kagánnak /=kánok kánnjának/, a szó maga is hasonló,- míg a vezér, a Sogun,= a Gyula rang megfelelője. Bár Ipolyi Arnold püspök és történettudós szerint a gyula= jila rang főpapi tisztség volt, a táltosok jósok voltak. – Más állítások szerint a magyarok élére a kündü mellé, a kazárok állítottak egy gyulát, vezéri, társfejedelmi megbízatással. – Természetesen a vezér egyben lehetett főpap is! - A „jila”vagy „Ila” király, uralkodó jeentésű is, az „il „ török szó birodalmat és népet jelent.Valószínűleg minden törzsnek volt egy saját kündüje is, aki tán maga a törzsfő volt. – A fejedelem a fő-kündü volt! – Ezért nevezték később az eredélyi gyulák leszármazottait, vagyis Töhötöm vezér utódait, a Gyulákat, az Aporokat a XIII. században még Kán nemzetségnek, ugyanakkor az Ond vezértől származó Kölcseyek másik ága, a Kende család is ezért nevezi magát Kendének, minthogy Töhötöm és Ond vezér is kündü = kende= kevend= kán volt./Lehoczky József megjegyzése/ Megjegyzendő, hogy ugyanazon tisztséget is nevezhették különböző neveken, mint például a horka=karha másként =kádár. De Kende néven nevezhettek „hercegi vérű” kevend, kündü, kenéz, vezéri ivadékokat is. Mint ahogy a török hatalmi területeken a későbbi időkben a „bej” vagy „bég” nemesembert jelentett. A kende, kenéz szláv szóváltozata a knyáz a lengyeleknél például később is hercegi vért jelentett. – A mohamedán geográfusok szerint a magyarok fölött két főfejedelem uralkodott, s a kündü a kisebb hatalmú főfejedelem címe volt! – A honfoglaló vezérek kapitányok voltak, ezért birtokaik nem lettek hercegségek. Csak az uralkodó Árpád nemzetség tagjai és közeli rokonsága, mint az erdélyi gyulák viseltek hercegi címet. Koppány is az Árpád nemzetséghez tartozott. A fejedelmi család tagjai a kezdeti időszakban dukátusok, vagyis hercegségek élén álltak. Ezeket Szent István sorban fennhatósága alá vonta. Hercegi rangot a későbbi időben csak az Árpádok viseltek. /Kivéve a XII-III. században néha egy-egy területi kormányzónak kinevezett némely nem örökletes, csak hivatalbéli herceget! - A későbbi időkben sem adományoztak sohasem a királyaink örökletes magyar hercegi címet! A későbbi magyar hercegi családok is mind idegen hercegi címeket bírtak, mely címeket és a hozzá tartozó méltóságot magyar nemességük mellett szintén elismertek királyaink. A mindenkori esztergomi érsek, a "hercegprímás" sem magyar herceg, hanem III. Károly király adományából köverkezően a "Római Szent Birodalom Hercege!/
A japán sogunhoz visszatérve: Bár a történelmi adatok szerint a japán sogunátust 1180- ban alapította meg Minamoto Yorimoto nagyúr / szül. 1147./ De a kettősfejedelemség gondolatának alapjai meg lehettek régebbről is, vagy csak a belső-ázsiai hatások éreztették hatásukat. A sogun méltósága megszűnt Japánban a XIX. század végén.
Magyarországon a kettősfejedelemség intézménye nyomaiban fennmaradt az Árpád-házi királyok idejében is. Például: -Mikor Vak Béla apja, Álmos herceg a korona és kard közül a kardot, a hercegséget választotta, és az országban neki így a hercegi rész jutott. - Vagy, mikor Szent László volt a nemzet akaratából való király, de ő nem koronáztatta meg magát a Szent Koronával, míg Salamon, az unokatestvére élt, mivel Salamon egyház által felkent uralkodó volt, ezidőben László az országból a hercegi részt uralta, mely az északi övezetből és Erdélyből, valamint Erdélynek Bihar felé eső peremvidékéből állt. Székhelye is ezért volt Biharvár, a későbbi nevén Nagyvárad.-
Az erdélyi vajda, az Árpádok idejében még: Dux; - több Árpád-házi trónörökös pedig, mint az ifjabb király, Erdélyi Herceg rangja is a régi kettősfejedelemség intézményének maradványa.
A székelyek főkirálybírája is a régi Harka rang maradványa. Ezért sorolták a későbbiekben is a székelyek fő-királybíráját az országnagyok közé.
Lásd még:
http://novella-vers.hupont.hu/
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 2
Tegnapi: 14
Heti: 38
Havi: 153
Össz.: 41 415
Látogatottság növelés
A MAGYAROK HONFOGLALÁSÁNAK TÖRTÉNETE: HAGYOMÁNY ÉS "TUDOMÁNY" EGYBEVETÉSE - © 2008 - 2024 - lehofolytatas.hupont.hu