A MAGYAROK HONFOGLALÁSÁNAK TÖRTÉNETE: HAGYOMÁNY ÉS "TUDOMÁNY" EGYBEVETÉSE

a HONFOGLALÁS TÖRTÉNETE, A MAGYAR TÖRTÉNELEM VÁZLATOS IDŐRENDJE - kapcsolódó honlapok http://lehoczkyfolytatas. hupont.hu/ és http://uralkodok.hupont.hu/

     997-ben meghalt Géza, a magyarok Nagyfejedelme, és helyébe a nemzet élére fia, István állt, aki az európai Magyarországot megalapította.

    A magyar nemzet ekkor már több mint 100 éve a Kárpát-medencében lakott. Korábban, a IX. század vége felé még a mai Oroszország déli részében, a Fekete-tenger közelében, a Don és a Dnyepper folyók közt, Lebédiában tanyázott. Keleti szomszédja abban az időben a hatalmas, de már hanyatló kazár birodalom volt, tőle nyugatra pedig, szláv törzsek laktak, melyet ezidőben próbálkozott meg összefogni országgá egy skandináv, normann kalandorcsapat, létrehozva az első orosz államalakulatot, mely azután Kijevi Rusz néven a IX-XIII. századig állott fenn. 889-ben egy ázsiai vándornép, a besenyők, miután kiűzettek az  Ural vize mellől, hol addig laktak, a magyarokra törtek, és elűzték eleinket Lebédiából. A besenyők elől nyugat felé menekülve, Kijevnél áttörtek a Dnyepperen és az attól Dél-Nyugatra elterülő Szeretig jutottak, mely a későbbi ”Oláhország” területére esik, innen tovább mentek a Dnyepper és a Prut folyók vonalán, s az Etelközben/Folyamköz/találtak új hazát, de csak rövid időre. Hat év múlva megint háborújuk támadt, mert a besenyők keletről, a bolgárok délről megtámadták őket. Így Etelközben sem volt már maradásuk. Tovább mentek hát a Dnyepper folyása mentén felfelé. A San vizénél, Galiciában délre fordultak és a Vereckei- szoroson át leszálltak a tiszai síkságra, 895-ben, több mint ezer évvel ezelőtt. /Egy részük dél felől jött!/

    A Vereckei-hágón miután átkeltek, az első nagy szálláshelyük, Ungvárnál volt, honnan Anonymus szerint Ungárusoknak nevezték őket a környező népek, mely névből a Hungária latinos elnevezés származik.

/ Ungvárnál és Munkács környékén a XIX. század végén Lehoczky Tivadar kezdett nagyobb ásatásokat, melynek anyaga ma a munkácsi Lehoczky Múzeumban van. - A Feszty Körképen az ásatás helye látható! - A múzeum anyagáról László Gyula kiadott egy könyvet is. /

    Másik elképzelés szerint a magyarok ungárus, ungarn elnevezése az onogur névből származik. Megemlítendő azonban az is, hogy a kínaiak régen a fehér hunokat „hiungnu” néven nevezték!

    A magyarok eredetéről nagyon sokan nagyon sok magyarázatot és elképzelést írtak már le; a nyelvészek és történészek vitatkoztak és vitatkoznak új és új elképzelésekkel állnak elő, mi itt ebbe nem kívánunk belebocsátkozni, hiszen témánk nem is az őseredet, hanem a feudális társadalom megértése. Ezért a hagyományosan elfogadott honfoglalást írjuk le, mely a nagy mennyiségű történeti adatot és forrást tanulmányozó és feldolgozó XIX. századi történész, Pauler Gyula 895-96-os honfoglalási időpontjához igazodik. Megemlítjük azonban a Gesta Hungarorum és a Kézai Simon írta Hun Krónika, eredeti latin címén Cronica Hungarorum, valamint a Képes Krónika hagyományos nemesi történeti elbeszélésének is néhány momentumát, mely ezer éven át a nemzeti tudatban élt; és meg kell említenünk azt is, mit elfeledtek, félretettek történészeink, amit a Képes Krónika és Kézai Simon állít: Kézai a honfoglalást 700-ra datálja, a Képes Krónika 677-re. Továbbá megemlítjük László Gyula kettős honfoglalás elképzelését is, melyet alátámaszt Kézai és a Képes Krónika honfoglalási időpontja, hiszen ez semmiképpen nem zárja ki és módosítja a hagyományos, Anonymushoz igazodó történetet. /Anonymus a Gesta Hungarorumot III. Béla és Imre király idején írhatta, tehát a XIII. század elején; Kézai Simon Cronica Hungaroruma 1280. körül lett befejezve; a Képes Krónika, más címen Bécsi Képes Krónika pedig, eredeti címén „Krónika a magyarok tetteiről” a XIV. században íródott./

         A hét törzs, melynek leginkább közismert nevei:

    Jenő, Kér, Keszi, / melyek majd a Dunán-túl telepedtek meg/, a Magyar / vagy másként Mogyer vagy Megyer / középen: Fejér és Pest megyében telepedett le. / Mert a hét törzs szálláshelyén is mindig középen foglalt helyet, ugyanis ez a törzs volt a „mag” törzs, feje pedig az „úr”= törzsfő, a mag-úr, melyből a moger, magyar név is származik. – Az” úr”, „ er”török szó férfit jelent, de törzsfői rangot is. A” mog” névtő az obi ugoroknál „embert” is jelent./

   A magyar törzs volt az ősi mag, melyből leágaztak, melyhez csatlakoztak a többi törzsek. Mikor a régi mondában Hunor és Magor, a két testvér együtt vadászik, valójában a két testvérnép „ura”vagy „ora”= törzsfője, azaz Hun-úr és Mag-úr vadászik együtt. / Ez utóbbi állítás könyvünk szerzőjének, Lehoczky Józsefnek saját elképzelése./

    Az ország keleti oldalán, ideértve az északi részt is, a Nyék, Kürtgyarmat, Tarján törzsek telepedtek meg. / A hagyomány szerint később a Kürtgyarmat és a Tarján törzsek szálláshelyet is cseréltek, így került végül a Tarján törzs a Felvidék sík részeire, a Kürtgyarmat, vagy másként Kara törzs Erdélybe. – A Kürtgyarmat név korábbi két törzs egyesülésére utal, úgy, mint Kürt, vagy Kara és Gyarmat törzsek egyesülése!/

    A hét törzshöz, mint mondják a régiek, és Pauler Gyula is ezt állítja, nyolcadik törzsként csatlakozott a kazár elnyomás alól fellázadt három Kabar törzs, s ezek együtt adták a magyarok  Onogur elnevezését.

    A legfontosabb forrás Árpád magyarjairól Bíborban született Konstantin /913-959/, aki értesüléseit az udvarában járt előkelő magyaroktól vette, első kézből.

    Ő sorolja fel törzseinket: „ Első a kabaroknak … előbb említett törzse, második a Nekié, harmadik a Megyerié, negyedik a  Kürtügyermatué,  ötödik a Tarjáné, hatodik a Jeneh, hetedik a Keri, nyolcadik  Keszi.”/ Ezek a törzsnevek  mind a mai napig élnek a magyar földön a következő alakban : Nyék, Megyer ,Kürt, Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi.- LászlóGyula./

    Egyik állítás szerint a három Kabar törzs a székelyek őse. A Kabar szó / mely lázadót is jelent/, másképpen Chabar név őrzi Csaba királyfinak, Attila fejedelem kisebbik fiának nevét.

    A székelyek: /Siculi, Sicli, sycli, precedentibus Siclis – a Gesta Hungarorum 50. és 51. fejezetében/- Anonymusnál még nem Erdélynek a lakói, hanem Bihar vára tájékáról /Nagyvárad vidékéről/  a Tas és Szabolcs vezérek visszatérésénél /28.fejezet/leírt Meszesi-kapu-Szeghalom úton jöhettek a Kórógy-érig a Mén-Marót ellen vonuló magyarok elé. Történeti adataink alapján ugyanezt a vidéket tekinthetjük, pontosabban az érmelléki Székelyhíd környékét tekinthetjük az erdélyi székelyek korábbi szálláshelyének. Az Anonymusnál szereplő bihari kozárok, valamint az  Ed és fia Edömén-féle fehér-kunok /illetőleg kumánok/mellett szintén a honfoglaló kabarok egyik nemzetségét kereshetjük a székelyekben. /Mint mondtuk, a kabar szó egyszerűen lázadót vagy kabar vallásút jelent!/ - Az Edömén kun: chun: hunjaival való kapcsolatuknál fogva teszi őket Anonymus Attila népévé, a Krónika pedig Edömén-Csaba-Attila ivadékokká. /Gesta Hungarorum magyar fordítása Pais Dezsőtől, Győrffy György jegyzetei./ A székelyek bihari lakterületének nyoma maradt a Sebes-körös völgyében, a Kalotaszegen és Dél-Biharban./

     Az ősi Háromszék–vármegye területe is, vagyis Kézdi-szék, Orbai-szék és Szepsi-szék, mely az erdélyi székek létrejöttekor, még a szétköltözések előtt, az első volt alapításában, szintén őrzi a három törzs= szék nevét, mely székely, kazár és fehér-kun törzsekből tevődött ki. A szék szó, azonos a mongol "seuk” szóval, mely törzset jelent. A korai Árpád-időkben még általánosan szóhasználatban volt a Szent Istváni alapítású vármegyék megnevezéseként a „szék” szó, mint az ott székelő comes, magyarul /megyés/ ispán törzshelye. / Ha jobban belegondolunk: a szék, mint bútordarab is a törzs szóból származik, hiszen valaha még megmunkálatlan rönkökön, fatörzseken ültek a pásztorok!/

    A székelyek, besenyők, kabarok, kozárok kezdetben az ország környező határszélein lettek letelepítve és a határok őrzése volt a feladatuk, ezért az itt élő őslakókkal is keveredtek, mire a XII. század közepén végső szálláshelyükre, az erdélyi Háromszékre települtek, honnan szétköltözéssel, gyarmatok alapításával népesítették be a később alakuló, újabb székeket. / László Gyula professzor szerint a székelyek őseit adó három törzs nevét őrzik a Tárkány, Varsány és Székely elnevezésű helységek szerte az országban. // Bár a Varsány név a varsa halászzerszám nevéből származtatható, vízparton lévő helységek neve: - Lehoczky József megjegyzése.//

      Hogy Erdélyben a Háromszék elnevezés őrzi a három kabar vallású székely-kazár-fehérkun eredetű törzs nevét, erre rámutat Pauler Gyula, mikor idézi az erdélyi püspök egyik levelét, mely a XII. század közepén íródott; - ebben a levélben panaszolja a püspök, hogy nem képes a székelyek pogány babonáit kiirtani és rendes keresztény hitre téríteni ezeket az embereket;-  ugyanis a magyarokkal honfoglaló kabarok vallása a régi ősvallás, valamint a keresztény, arab- mohamedán és zsidó vallás zagyvaléka volt./ A Kabar név is lehet, hogy az arab habiaru= héber= kóbor= rabló, csavargó, poros, piszkos jelentésű szóból származik, a vallásuk miatt?/

      A Székelyek ősi vallásáról tudunk, még a XII. század végén élt Opoúr Kevend és fiai, az ősi Apor család ősei, az akkori „rabonbánok” érdemeként, akik a Kézdi-szék, Szepsi- és Kászon-szék között lévő területen, mely Fehér-megyének szórvány területére esett, felépítették Bálványosvárat, az ősi pogány székely vallás védelmére. Itt eldugott völgyekben és magaslatokon tüzek égtek, és a székelyek ősi szertartásoknak áldoztak, ősi szokásoknak, melyek a kereszténység és a királyság behozatalával is fennmaradtak. Ennek alapján néhány homályos eszmét ragadhatunk meg az ősi vallási és polgári törvényekről. Jókai Mór ezt a témát ragadta meg Bálványosvár című regényében. – Betűik régebben voltak, mint a magyaroknak, felülről lefelé írtak velük, kihagyva a magánhangzókat. Három olyan jegyük volt, melyeknek alakja olyan volt, mint egy bogáré, de ezek jelentése ma ismeretlen. E jegyeket még 1518-ban tanították az iskolákban, azután tiltották meg, vesszőzés terhe mellett, de még azután is pálcákra írt üzeneteket, leveleket küldtek egymásnak.

     Istenüket, mint mondtuk, hozzájárulhatatlan völgyekben, vagy magas sziklák meredélyén imádták. Máig is állanak a már említett Bálványosvár romjai, hol legtovább maradtak fenn a napimádók töredékei, Opoúr Kevend és fiai védelme alatt.

     Papjaik, kik az istentiszteleteket végezték, egyúttal polgári főnökeik is voltak. Ezeket hívták „rabonbánoknak”. / A héber rabbi= rabbóni = tanítómester, és a bán szavak összetétele./

     Áldozataiknál mindenkinek szabott helye volt. Még máig is, ha valaki jogait eladja, háza, földje után odateszi „templombéli ülőhelyét” is. Ez eredetileg a bálványosvári templom béli ülőhely volt.

     Az áldozatoknál szerecsendióból /kókuszdió?/ faragott kehely járt körbe kézről kézre. A legutolsó rabonbán Sándoúr volt, aki e kehellyel túlment „a hét erdőn”, a keresztények terjedése elől.

     Kézdivásárhelyhez közel van egy halom. Ősi szokás szerint minden székely, ki ide eljut, mielőtt továbbmenne, itt megpihen. A dombot „tűzhalomnak” hívják Az áldozatok tüze századok előtt e dombon lobogott fel. A nép máig is tiszteli a helyet, de már nem emlékszik, miért?

     Minden évben összegyűltek a férfiak harci gyakorlatra, miket később latinosan „lustrumoknak” neveztek. Aki nem jött el, vagy rosszul volt felfegyverezve, azt kitörölte a rabonbán a szabadok sorából.

     A székelyek adót nem fizettek, csak ha királyfi született, adott minden székely egy ökröt a fejedelemnek, a király bélyegével megégetve, ezt hívták ököradónak.

    A székely akármit vétett fejedelme ellen, fejét veszthette, de jószágát soha, az megmaradt a rokonoknak.

     Ha mag nélkül halt el valaki, vagyona nem a fejedelemre szállott, hanem szomszédaira.

/ Ezeket vesd össze az 1222-ik évi Aranybulla rendelkezéseivel: http://aranybulla.hupont.hu/

     Ha valaki megggyilkoltatott, rokonai holttestét temetetlen hagyták, míg a gyilkos meg nem büntettetett, annak pedig, a tetemnél meg kellet jelennie. Mindenkinek, aki gyanúsított volt a vértettben, oda kellett lépnie a holttesthez, kezét annak keblére téve. Akinek érintésére a seb vérezni kezdett, azt jelentették ki bűnösnek. Ez a szokás Kálmán királyig fennmaradt.

    A rossz hazafin, a gyáván a nép úgy állt bosszút, hogy házát lerombolta. Ha később megjavult, közösen felépítették a házát.

   A pogány ősök idejében, a megholt vitézt kedvenc lovára ültették, hozzákötözve vele együtt temették el. Néha a menyasszonya is vele temettette magát. Ilyenkor a sírt körülálló íjászok a halottat és az élőt keresztül-kasul lőtték nyilaikkal, úgy temették el. –

Hogy az államalapítás utáni első században, az országban általánosan a székelyeket nevezték kabaroknak, nem mond ellent annak, hogy ők Csaba királyfi népe, amely a hun birodalom széthullásakor Erdély hegyei közé vonult, de összeköttetésben volt a kijevi kunokkal a későbbiekben is, és így csatlakozott Árpád seregéhez.

    László Gyula véleményét figyelembe véve meg kell említenünk, hogy a történeti forrásokból

/ Teophylaktosz Szymokattesz/is tudjuk, hogy a honfoglaló avarok 568-ban két népből álltak: az uar és a hyon törzsből /varchoniták-lásd: Varsány név!/, hozzájuk csatlakozott még a VI. század végén a zabenderek, tarniachok / Tárkány?/ és kotzagerek népe. A VII. században az avar uralom alatt élő bolgárok népe fellázadt. Így az avar uralom első felében hat népből álló ötvözet népesítette be hazánkat. Ehhez csatlakoztak az onogurok 670 táján, az első magyar honfoglalás népei. Ezek is legalább három elemből ötvöződtek: volt egy volgai tájakról származó népük, egy belső- ázsiai rétegük és egy Kaukázus környéki / ez volt az uralkodó onogur réteg/. Ezenkívül, tudjuk, hogy az egykori hun uralom népei között sok gepida élt az avarokkal együtt, és a Dunántúlon számolhatunk csekély római kori örökséggel , vagy újabb kori romanizált elemek bevándorlásával. Erdélyben semmi nyoma nincs római kori lakosság fennmaradásának.

   Amikor tehát, mint mondja László Gyula, az avarok „embertani megjelenéséről” beszélünk, meglehetősen különböző népegyéniségeket kellene összefognunk „ Anélkül, hogy részletekbe menően az avar kori népességnél elidőznénk, elegendő itt annyit tudnunk, hogy az avarokkal, az avar korban erős keleti jellegű népek telepedtek hazánkba, többek között mongoloidok, pamíriak, turanoidok és  keleti mediterrán emberfajták. Ezek a honfoglaláskor nem pusztultak el, hanem beleolvadtak a hódító Árpád népébe /vagy fordítva ?/. Bartucz Lajos, a magyar embertan nagy mestere állapította meg például, hogy mivel Árpád magyarjaival nem jöttek mongoloidok, a középkori és mai magyarságban található mongoloid az avar kor népességének az örökségei. Természetesen ésszerűtlen lenne feltenni, hogy valamiféle csodás kiválasztás révén csak a mongoloidok érték meg Árpád népének megjelenését. Nyilván az avar kori s főként onogur népesség tagjai is. A hódítókkal ötvöződve így alakult ki a középkori és a mai magyar nép, mely a későbbiekben még újabb keleti és nyugati népekkel keveredett.”

   Így tehát nem beszélhetünk származástanilag ugyan egységes fajról, de az itt élő nemzedékek ezer éves egysége ad egységes nemzetet, s el kell utasítani azokat a gyakorivá váló megnyilvánulásokat, melyek megkérdőjelezik a magyar nemzet egységét pusztán azért, mert különböző betelepülő és elkeveredő nációk révén a magyar már nem is igazán magyar.

   Magyar az, aki magyarnak vallja magát, különösképpen, ha ősei itt” éltek és haltak”. S mint Arany János mondja:

” Onnan kezdve ezer szállal köt hazámhoz tartalék.

   Puszta elvont ideállal inkább nem is dallanék.”

 

    Még néhány szót kell szólnunk László Gyula „kettős honfoglalás” elméletéről: ”ez azt jelenti, hogy mikor Árpád népe megjelent a Kárpát-medencében, itt már nagy tömegű magyar népet talált. Ez az állítás régészeti leletek következtetéseiből épül fel. Ugyanis Árpád népének és a késő avar kori népnek a régészeti hagyatéka igen jól elkülönül. Más a temetkezés módja, más a fegyverzet és a lószerszám stb.     A két nép temetőinek térképe mutatja, hogy nagyrészt nem egymásra épültek, hanem életmódjuk  szabta meg elhelyezkedésüket.

    A késő avarok az agyagos földet vették birtokukba, és hatalmas, sokszor több száz, néha több ezer síros temetőik vannak, ami egyúttal azt is mutatja, hogy falutelepülésekben éltek.

    Árpád népének viszont kicsinyek a temetői, és homokos területen, szigetközben találhatók, ami arra utal, hogy ők feltehetőleg inkább az állattenyésztők voltak.

    A két leletcsoport tehát egymást mozaikszerűen kiegészítve népesíti be a Kárpát-medencét. A XI. századtól már falu-, patak- és dűlő nevek árulkodnak arról, hogy a medence belsejében majdnem tisztán magyar telepeket, a peremeken, főként a Kárpátokban szláv településeket találunk.

„ Mármost, az egészben az a meglepő – s ez az alapja az elméletnek-, hogy ahol a késő avar temetők sűrűjét találjuk, ott a helynevek is nagyrészt magyarok, akárcsak Árpád magyarjai településének területén. Ebből kivédhetetlenül következik, hogy a késő avar kori népességnek is magyarul kellett beszélnie, hiszen telepeik neve magyar. Régészetileg kimutatható, hogy az avar korban, a 670-680-as években nagy tömegű keleti népesség áramlott be a Kárpátok medencéjébe, nevüket is tudjuk: ők voltak az onogurok vagy onogundurok. Számolnunk kell azzal is, hogy minket a földkerekségen mindenütt Ungar, Hungarus, Hungaryan, Venger, stb. néven neveznek, ami az onogur névből származik. Újabban az is bizonyságot nyert, hogy a VIII-IX. században, igen sok onogur név bukkan fel Nyugaton, sőt van egy strata ungarorum / magyar út/ is.

    Mindez bizonyossá teszi, hogy a késő avar időben nagy tömegű onogur élt a Kárpát-medencében, és ezek megérték Árpád népének honfoglalását . Hogy magyar nyelvűek voltak, azt mutatják a helynevek.

   Egyik kutatónk világosan leszögezte ; az csupán hagyományos hit, hogy a magyar helynevek Árpád magyarjaitól származnak, mert semmiféle bizonyító anyagunkkal együtt nem sikerült kimutatni, hogy a Római Birodalom bukása és a XI. századi okleveles gyakorlat megindulása közötti időben mikor és kik adták a helyneveket, csak az a bizonyos, hogy magyarok voltak. Nos röviden ez a „kettős honfoglalás” feltevése, amely ellenvélemények ellenére egyre szilárdabb.”/ LászlóGyula/

                                                                              

   A nyelvészeti ellentmondásokra, miszerint a magyar nyelv a nyelvészek szerint finn-ugor nyelv, míg a hun és ogur nyelvek a török nyelvekhez tartoznak, azt a választ kell elfogadnunk, melyet szintén László Gyula adott, hogy ha két különböző nyelvű nép, vagy személy házasságot köt, születendő gyermekeiket, különösképpen, ha az apa mindig távol, hadban jár, az anya neveli, így az anyának a nyelvét tanulja meg. Ezért a történelmi múlt megközelítése pusztán nyelvészeti szempontból igen helytelen. A tradíciókat és hagyományokat figyelembe kell venni! A középkori hagyomány Anonymus Gesta Hungarorumára és Kézai Hun Krónikájára épül, mely már csak a kipusztított regős és táltos hagyomány foszlányait láthatta át, így nem tekinthető az ősidőről szóló írás minden tekintetben teljesen megbízhatónak, de a hagyomány lényegi részei biztosan alapot adhatnak, hogy például az egész középkorban az Aba nemzetséget Attila fejedelem nemzetségéből származtatták. / Itt a név is közrejátszik, mert az Aba jelentése csakúgy = apa, mint ahogy az Attila jelentése= atya, bár az Attila változata a névnek latinos terminusú, eredeti formája az Etele. Etelköznek pedig, a jelentése Folyamköz! Így az Etele név jelentése= Folyam, bár az Atya jelentés esetében is, az ősatya a leszármazottak „Folyamának az ”ősforrása”./

       Továbbá, az Árpád nemzetség is Attila királytól eredeztette magát.

Attila király-: Anonymus szerint Álmos Attila nemzetségéből származik, tehát Árpád magyarjai Attila király jussán foglalják el az országot. A Himnuszban szereplő „Bendegúznak vére”.  A hagyomány szerint Bendegúz volt Attilának és Budának az apja, Érd nemzetségből.

       A hagyomány szerint az Aba nemzetség ősei Ed és fia Edömér. a hét kun kapitány közül, akik az egy törzzsé egyesült három honfoglaló kabar törzset vezették, szintén Attila ivadékai.

       Anonymusnál feltűnő, hogy Attilát egyszer sem úgy említi, mint „hun királyt”, hanem mindig „magyar király”-ként. A székelyek sem hunok őnála, hanem Attila király népei, és mint ilyenek csatlakoznak a Mén-Marót ellen vonuló magyarokhoz. Anonymusnál ők Szovárd magyarok. Kézai Simon 1280 körül befejezett Hun Krónikájában, tehát Anonymus után kb. száz évvel,  ebből kerekedik ki a teljes hun-magyar történelem.

      Attila igazi neve Etel= Folyam, de ez „rejtett név”, vagyis idegen nem ismerheti a pogány vallás szerint, mert aki a nevet kimondja az uralja a név viselőjét. Az Attila név két részből áll: az „Att”= Atya szóból és az „ila”= király szóból. /Ila= Jila= Gyula= Országló vezér, lásd! Az „Il” török szó „birodalmat” és „népet” jelent!/Tehát Attila neve= Király Atya.

       A székelyek Anonymusnál Szovárd magyarjai, máshol „csaba magyarjai”, de ő a Csabát az „ostoba” szóból származtatja, melynek semmi nyelvi alapja sincs. Ő Szovárd vezér népét mondja Csaba magyarjának, mert ez a nép a görög hadjárat végén, „ Szovárd vezér halála után Görögországban maradt. Mégpedig a görögök szerint azért mondták csobának, azaz ostoba népnek, mivel urának halála után nem volt kedve útra kelni, hogy hazájába visszatérjen.”/ Egyik nézet szerint, mint az előbbi idézetből következik, a balkáni hadjárat után Szovárd vezér, aki más néven Csaba vezér, vitézei nem tértek vissza Magyarhonba és ott telepedtek le. Azonosítják őket a X-XII. században szereplő  vardióta türkökkel. Anonymus ennek az elszakadt népnek a hagyományát keverte össze a szovárd magyarokra vonatkozó hagyománnyal./ A „Csaba” név eredetije a „csoban” török pásztor szó.

      A „Szovard” személynévben a magyaroknak a régi, honfoglalás előtti neve, illetőleg a keleten, középkori nevén „Magna Hungariának” nevezett, később Baskíriának mondott őshazában, maradt magyaroknak a neve lappang. Ezt a népet mondják „Szovárd magyarnak”, míg Árpád honfoglaló népét „Árpád magyarjának.” Egyes nézetek szerint Csaba a szovárd magyaroknak volt a vezére az elszakadás idején, vagy előtte, esetleg később.

   A „hétmagyar”/hetumoger/ a Magyar / mag, ember jelentés/ törzs vezérelte hét törzs gyüjtőneve volt. Anonymusnál nem a törzseket, hanem a vezéreket nevezték „Hétmagyarnak”. /A rokon török népeknél nagyon gyakori az ilyen törzs és nép elnevezés: pld. Tíz-Ogur=Onogur;Kilenc-Oguz,Kilenc- vagy Harminc -Tatár – A Krónika szerint a „Gyászmagyarokat” nevezi a nép „Hétmagyarnak”./

     A „Hétmagyar” alá tartozó hét törzs a Meotisz partján lakott, mint Attila népe is. Tőle északra volt 500- 1000 km-re a Szovárd magyarok népe. A Szever= Észak, / szlávul/, a szó eredete. Itt a volgai bolgárok, a finnek /szuhomi/  és a baskíriai „szovárd magyarok„ együtt éltek. Ez a terület a későbbi „Magna Hungaria”. Az itt maradt magyarok, akiket Dentü-mogernek, Doni-magyarnak is neveztek, csakúgy, mint a később a Don vidékén élt Hétmagyart is. Ezek a baskíriai, volgai-magyarok később az oszmán hódítás elől az Uralon túlra költöztek. / Ők a  manysi=vogul és a hanti= osztyák nép./ A meotiszi Hétmagyar és az északi Szovárd-magyarjai közt az út lóháton alig egy nap járóföld. / A ló óránként kényelmesen megtesz 50 km-t, vágtában jóval többet. Ez azt jelenti, hogy 10 óra alatt pihenés nélkül megtehető lenne 500 km./  Ez választ ad a nyelvek könnyű keveredésére. Nem beszélve arról, hogy már a Krisztus előtti évezredben felbomlott az ősközösségi szerkezet, és a törzsek, nemzetségek élén kifejlődött egy vezető arisztokrácia. Az alatta szolgáló, szerződött, familiáris vitézek hada alkotta a nemzetséget és a törzset, mely már nem kimondottan vérségi és leszármazási alapokon állt. Bár a rokoni kapcsolatok áttételes láncolata mindenkit valamiképpen összekapcsolt, csakúgy, mint a mai magyar nemzetnél is, hiszen ha leszármazási táblákon hosszadalmasan vizsgálhatnánk, geneológiailag is minden mai magyar „rokona” a másik magyarnak. A nemes vitézek beházasodtak a befogadó nemzetségbe, a nemzetségfők összeházasodtak más törzsek, nemzetségek, sőt más néperedetű törzsek előkelő családjaiba, és azon idegen eredetű családoknak a  fiai is megkérték magyar előkelő családok lányainak a kezét, csakúgy, mint később a középkorban is, és csakúgy, mint más népek előkelői és vitézei is megtették ugyanezt. Így keveredtek a hun, szittya, magyar , alán, jász, kun, úz, normann,  stb. eredetű családok. Ne feledjük, hogy a kijevi Rusz is, mely az oroszok mai nevét adja, valójában egy normann eredetű hódító kalandorcsapat volt.

 

    



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 5
Heti: 41
Havi: 287
Össz.: 41 228

Látogatottság növelés
Oldal: 2.lap A magyar honfoglalás mai általános változata, László Gyula:"kettős honfoglalás" elképzelése
A MAGYAROK HONFOGLALÁSÁNAK TÖRTÉNETE: HAGYOMÁNY ÉS "TUDOMÁNY" EGYBEVETÉSE - © 2008 - 2024 - lehofolytatas.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »