Azt is el kell fogadnunk, hogy a ’hun’ népnév ugyanolyan gyűjtő-fogalom, mint az ugyanazt jelentő ’kun’ szó is. Egy azonos kultúrájú néptömeg, mely nem biztos, hogy azonos nyelveket beszélt, de számos rokoni kapcsolat fűzte össze az ebbe a fogalomkörbe tartozó törzseket, törzsszövetségeket. És itt van a magyar régi hagyomány, mely hol ’hunnak’, hol ’szittyának’ nevezi a magyarokat, holott a szittya, görög nevén szkíta, skytha nép iráni nyelvű indoeurópai nép volt, s azt mondják ma, hogy semmi köze a hunokhoz és magyarokhoz. Igen ám, de itt megint nem egyetlen népet kell értenünk őseink hagyományában, hanem megintcsak egy azonos kultúrkört képviselő néptömegről van szó. Az a kultúra és hagyomány a magyaroké is, mint a hun, kun népeké és a szittya népeké. Egyébként is fülünk rögtön hallja, hogy a szláv sztyeppe és az azt lakó szittya között elnevezési összefüggés van, tehát a szittya szó nemcsak a szűkebb értelemben vett, a görögök által skythának nevezett népet jelenti, hanem tágabb értelemben minden sztyeppe lakó népet is. Máris nincs ellentmondás a hagyomány és a nyelvészet között ez esetben sem, mert csak egy általános elnevezésről van szó!

   Vámbéry Ármin írja, hogy a mai turkománok viszonyai, ruházata hasonlít a magyar paraszthoz, mint jelleme, külseje, kezdve a prémes kucsmán, a bundán, a szoknyaforma-, habár többé nem is bőr, hanem vászongatyáig, a hegyes orrú, nehézkes csizmáig, civilizáltabb, de nem degenerált hasonmása egymásnak és a honfoglaló magyarnak. / Vámbéry Ármin: Közép-ázsiai utazás /

     A kabar névről szintén Vámbéry Ármin írja / Magyarok eredete 160.l. 32.j. és  u.o.88./ , hogy etnikailag nem kellett a kazár alattvalóknak mind kazároknak lenniök.

    A bolgárokról / mely Bulgária megszállásakor már török nép s később elszlávosodik /, kik a IX. században a Meotisz mocsaras vidékén éltek és a kazároknak adóztak, Nikeforosz  Constantinopolitanus szól. /38.39./

   „A bolgárok összeköttetését a hunokkal nem lehet kétségbe vonni / Pauler Gyula/, az ő révükön került be Attila és a hunok emléke a magyarok közé.”

    Ismert Konstantin Porphürogennétosznak a közlése a kabarokról. / De Adm. Imperio című munkájában a 39. 171. l./

     Már sokan kifejtették a kazárok és a bolgárok rokonságát és etnológiai hovatartozását, de kiemelendő, hogy mind a két nép északról vonult le, finn-szerű, nem mondható, hogy ugor, mert az is törököt jelent./ Mondja Pauler Gyula és ugyanerről: Munkácsy: az ugor név eredete, Etnographia VI. 349. kk.II./

    Miután a két nép, a kazárok és a bolgárok is, északról levonultak délre, a Fekete- és a Kaszpi-tengerhez, sőt a bolgárok egy része az északi hazában, a Közép-Volgánál meg is maradt.

/ Mint az Theophanes I. 545.,546.l. és Ibn Roszteh, Rösslernél: Rumanische Studien 361.l. – összevetéséből kitűnik /

  / A bolgár népnév is a Volga szóból származhat, értsük, mint: ”volgai”-Lehoczky József megjegyzése./

   Ugyanakkor a török népek, a hunok, avarok keletről jöttek és vándoroltak nyugatra. A X. századbeli arab írók írnak erről: Isztakhri /Mordtmaan fordításában: Schriften der Akademie von Hamburg I/2.106./ és Ibn Haukal/Ouseley fordítása 190. /. Szerintük a kazár/ kozár / nyelv olyan volt, mint a bolgár.

    Ugyanakkor Ibn Foszlán s ugyancsak az előbb már említett Isztakhri szerint /i.h. 105.l./különbözött a töröktől.

  / Pauler Gyula jegyzeteiből, melyeket A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt című munkájához készített, I.kötet 7. jegyzet.

Ugyanott említi, hogy Ibn Roszteh, Ibn Foszlán, Isztakhri, Ibn Haukal illető helyei megjelennek majd gróf Kuun Géza fordításával a Magyar Honfoglalás Kútfőiben. Ezt 1899-ben írta./

     Az előbbiekből láthatjuk a „tudományos” állítások zűrzavarát. Különösen szembetűnő, hogy a XIX. században, amikor kitalálták a finn-ugor nyelvrokonság alapján létrejövő rokonságot, azért nevezték el éppen „finn-ugornak”, mert tartalmaz a nyelvrokonság egy balti jellegű finn és egy turanoid jellegű ugor=ogur, vagyis törökös elemet. Ma már mintha erről megfeledkeztek volna, és külön nyelvcsaládként emlegetik a „finn-ugort” és az „ogurt”, holott a finn és az ogur, másképpen ugor nevek szóösszekapcsolása, éppenhogy a finn és turanoid keveredést fejezi ki, s ezért nem szabadna elkülöníteni az elnevezéseket sem! – Valójában a régészet és ősnyelvészet java része a költészet körébe tartozik. Néhány adatot úgy alakítanak a „tudomány” képviselői, ahogy a szájízük szerinti ideológia megkívánja tőlük a szellemi támogatást. A hagyomány megbízhatóságára ellenben bizonyíték például Heinrich Schliemann, aki hitt abban, hogy Trója létezett és nem mese, sőt a Trója ostromát leíró költemény sorait annyira hitelesnek fogadta el, hogy stopperórával mérte le, mennyi idő alatt lehet vizet vinni a tengerpartról az égő város tüzének oltásához, s így mérte ki a város romjainak lelőhelyét. Másik még figyelemreméltóbb bizonyíték a hagyomány megbízhatóságára Ninive városának megtalálása, mely Henry Austen Layard érdeme, aki hitt a Bibliában olvasható Nimród létezésében, aki „nagy vadász volt az Úr előtt”. A sivatagi arabok hagyománya a XIX. század közepén is úgy tartotta, hogy a Nimrud domb alatt van Nimród városa, meg is tudták mutatni, hol van a hatalmas domb és a lábánál elterülő ugyanazon Nimrud nevezetű község. És ott volt Ninive.

     Mózes I. könyvének 10. fejezetében van megírva, hogy Khus, Noé fiának, Khámnak a fia, - aki a nagy özönvíz után három fiával, azoknak feleségeivel és mindenfajta tiszta és tisztátalan állattal újból elkezdte az emberiség szaporítását, - ez a Khus nemzette Nimródot.

   „Ez hatalmas vadász volt az úr előtt, ezért mondják: Hatalmas vadász az úr előtt, mint Nimród. Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkad és Kálnéh a Sineár földén. E földről ment aztán Asszíriába. És építé Ninivét, Rekhóbot városát és Kaláht. És Reszent Ninive között és Kaláh között: Ez az a nagy város.” - És máris a magyar őstörténetnél vagyunk. A hagyomány szerint ugyanis Hunor és Magyar a két testvér Nimród, másként Ménrót fiai voltak. /Másként:Góg és Magóg, Ménrót fiai./ -

     Layard lelete után a bibliai Sineár, vagyis Sumer vidékén beindultak az ásatások. Négy évig ásott de Sarzec, 1877-1881-ig. 1888-tól 1900-ig az amerikai Hilprecht, Peters, Hayne és Fiesher folytatott ásatásokat Farában és Nippurban. 1912-től 1913-ig a Német Keleti Társulat Erechben ásott, és 1928. novemberében Erich F. Schmidt vezetésével az American School of Oriental Researc expedíciója ismét Farában. Hatalmas építkezések kerültek napvilágra. Lépcsőpiramisok, zikkuratok, amelyek ezekben a városokban olyan természetesen tartoztak össze, mint másutt a mecset a minarettel, a templom a toronnyal. Feliratokat találtak, amelyek bepillantást engedtek Mezopotámia ősi világába. / Zikkurat= lépcsőspiramis-templom/

     Most itt nem kívánunk belebonyolódni a sumér-magyar rokonság elképzelésbe, de meg kellet említeni, mivel a történeti hagyományunkkal összekapcsolódik. Az itt talált turanoid kapcsolatra mutató emlékek, ha nem is bizonyítják azt, hogy a magyarok a sumérektől származnak, de az ősi kapcsolatot igen is bizonyítják, minthogy turanoid, türk eredet a nyelvünkben és hagyományainkban is kimutatható. / A székely rovásírás is kapcsolatot mutat a sumer ékírással. Lásd: http://orszagheraldika.hupont.hu/ / Különösképpen, ha elfogadjuk a kettős honfoglalás elképzelését, és azt az elképzelését régészeinknek, hogy a finnugor lakosság fölötti hódító uralkodó osztály, a későbbi magyar nemesség ősei, vagyis Árpád honfoglaló magyarjai türkök voltak, akik azonosultak a későbbi időkben az alap finnugor lakossággal, akik a köznép lettek. A Sumer földön végzett ásatás-sorozatra végül a koronát a XX. század huszas éveiben Sir Leonard Woolley angol archeológus tette rá, aki Urban – Kaldea bibliai Urjában, Ábrahám hazájában - kezdett el ásni, és nemcsak azt bizonyította be, hogy a Gilgames-eposz és a Biblia vízözöne azonos volt, hanem azt is, hogy a vízözön történelmi tény! A város romjai alatt egy több métenyi iszapréteg terült el, majd ez alatt egy szemétréteg, és még mélyebben egy korábbi város maradványai. Itt találta meg történelmünk legrégebben ismert uralkodói sírleletét, Sub-ad sumér királynő sírját. A temetkezés helyén cséphadaróval agyonvert rabszolgák maradványai fedték a sírt, hasonló lehetett a temetés, mint ahogyan Gárdonyi Géza elképzelte Attila király temetését a Láthatatlan emberben. Csak ott a rabszolgákat lenyilazták. – De mostmár térjünk át az Anonymushoz, Kézaihoz és a hagyományos forrásokhoz igazodó elbeszéléshez!

     Szkítia földjén 1300 évig állott fenn a hunok birodalma. / Ellenük épült fel a kínai nagy fal is!/ Ezalatt a Mennyei Birodalom, adót fizetett a nomádoknak, de a hun nemzet elkezdett pártokra szakadni, a belvillongás meggyengítette a hun népet, a kinai vezérek pedig, kihasználva az alkalmat roppant hadsereggel benyomultak a Hun Birodalom belsejébe.

   A hunok védelem helyett három pártra szakadtak, s a birodalom megszűnt a Krisztus utáni első században. A három párt sorsa is különböző lett. Egy része ott maradt a régi hazában, széttöredezett, beolvadt a többi környező népbe. Másik részük beköltözött a Mennyei Birodalomba, a kínai császár nyájasan befogadta őket. /Ujgurok/ A harmadik párt csapata bátrabb volt, harcos és hős faj, mely nem tűrhette a szolgaságot. Elhagyta a földet, mely önfajának eltörpülése vesztett hazává tett, s ősi istenét, Hadurat követve megindult a Hadak útján, a Tejút csillagképet követve Nyugat felé. A Tejutat, magyar nevén a Hadak útját a Himalája köti össze a Földdel, s itt ered a Ganges folyó is, mely a Tejút földi folytatása. A hun nemzet elindult a csillagok útján Nyugat felé, a Napot követve új hazát keresni, beletévedt a nagy tatár sivatagba, átment az Imauson, azaz a Himaláján s elveszett a kínai történetírók szemei elől, hogy egy másik világrész histórikusai „beszélhessenek dicső tetteiről, véletlenül támadva elő a hanyatlani kezdő óvilágban, mint egy nem várt üstökös csillag, mely birodalmak enyészetét jött el megjósolni.”

 / Jókai Mór/

      A római birodalom zsarnoka volt a népnek, mely Pannóniát lakta. Míg a rómaiak a bennszülöttek leigázásával küzdöttek, jött keletről a világváltoztató hullámcsapás.

      A számlálatlan Siempi nép /mongolok?/ kiszorította Ázsiából a /vele nem rokon?/ szkíta fajt. Ezek két részre oszlottak. Egyik részük letelepedett a Kaszpi-tenger mellett, ezeket nevezték „fehér hunoknak”, fővárosuk Gorgó, egyike volt kelet legfényesebb uralkodó helyeinek. A másik tömeg volt a „fekete hunok”, kik felnyomultak Balambér király vezérlete alatt észak-nyugat hideg tartományaiba, a Volga környékére, mely területet még a XIII. században is „Magna Hungáriának” neveztek. A maradékok csak a későbbi századokban tértek vissza a kínával határos eredeti hazájukba. / Obi ugorok/ - /Attila hunjait pontusi hunoknak, vagy fekete-tengeri hunoknak és nyugati hunoknak nevezték./

      Az új hazában is találtak ellenségre, ezek voltak az alánok, hatalmas, vitéz, hozzájuk méltó ellenfél. / Jászok, jazigok, akik indoeurópai, iráni nyelvű nép volt. / Évekig békében megvoltak egymás mellett a Tanais /Don/ két partján, majd megütköztek, és az alánok legyőzettek, királyuk elesett és a hunok a vitéz népet rokonaikká fogadták. „Tán a kék szem és a szőke haj a magyar faj szülöttei közt máig is a testvérül fogadott nép emléke.” Még egy erős haderővel szaporodva a hunok rajtaütöttek a keleti gótokon és azokat döntő ütközetben megverték. A legyőzött keleti gótok elhagyták ezután a római provinciákkal határos hazájukat, s a Duna partjáig nyomulva, előbb könyörgéssel, majd fegyverrel nyitottak maguknak utat a Római Birodalom határaiba; - amíg a hunok fegyvere elől megfutottak, addig a Keletrómai Birodalom hadseregét egyetlen csatában Adrinápolynál semmivé tették. Maga Valens császár is ott veszett, egy rágyujtott kunyhóban megégve.

     A kiűzött nyugati gótok után elfoglalták a győzedelmes hunok az új hazát; de a sors végzete nem az volt, hogy ennek maradjanak lakói; el kellett foglalniuk a világot: hogy azután elveszítsék ezt a kis hazát is.

    A hagyományok Nímródig viszik fel a magyarok eredetét, a vadászok őséig, akinek két fia volt Hunor és Magor, akik vadászás közben a Meotis /Azovi tó/ partján mulatozó tündérekre találtak, Dule, alán király leányaira, azokat elragadták, majd nőül vették. Ezeknek ivadékaiból szaporodott el a hun-magyar nemzet, mely aztán századok multán oly hatalmas lett, hogy nem fért el hazájában és hét vezér alatt új hazát keresett. A Hunok hét vezérének neve ez volt: Keve, Béla, Kadocsa, Etele, Réva, Buda és Kádár. Sok népet meghódítva eljutottak a Tisza vidékéig, míg a római hadseregekkel találkoztak Macrinus és Detricus vezérek alatt. A háromszor megújított ütközetben a rómaiak alul maradtak, a vezérek is elestek, de elhullottak a hunok vezérei közül is öten, akik közül a fővezért, Kevét, nagy hun szertartással temették el, s ezt a helyet nevezték el Keveházának. /Keveháza a Dunántúlon a mai Kajászószentpéter helyén volt, a Százhalomnál, majd Alsó-Ausztriában, Sant Pölten közelében  Cezumórnál, ma Zeiselmauer helységnél vívott csatában sok római mellett 40 ezer hun is elesett, ők mind Keveháza és Baracska közötti részen lettek eltemetve. Egy kőoszlop jelzi Kézai szerint Keve kapitány sírját, ez ma is áll Baracska főterén./  E drágán vett győzelem után csak két vezérük maradt a hunoknak, Etele és Buda. Etele neve latinosan Attila  /mint mondtuk már Atya és ila= király szavakból áll a név/. Még Attilánál is korábban említ a történetírás egy nagy fejedelmet, Balambért, aki a negyedik században a Volgától az Al-Dunáig minden népet az uralma alá hódított, de az ő története és hőstettei már a mondák világába tartozik.

    Róma bálványait ledönteni eljött az „Isten fia”, Krisztus, a császárok trónját pedig, eljött megdönteni az ”Isten ostora”, Attila. „ …Egykor szittya pásztorok  a fűben egy kardot találtak, melynek lapjai ismeretlen csodás jelekkel voltak beírva. A hun mágusok, a táltosok azt mondták e kardról: hogy ezt maga a hadisten, Hadúr vetette alá az égből, s azóta, e kardot imádták a hunok, az oltár tetejébe állítva, ősisten gyanánt.”

    A hét kapitány: Keve Béla, Réva, Kadocsa, Buda, Etele és Kádár közül öten, mint már mondtuk, meghaltak a rómaiakkal vívott csatában és csak Etele és Buda maradt életben a hunok újabb kori első királyának, Rugilának unokaöccsei, kik örökölték a hatalmat is. /Rugila neve Rua és ila szavakból, tehát Rua király. Lehet, hogy Kevével azonos? Keve lánya volt Rika, Attila felesége, Elláknak, Dengezicsnek és Csabának az anyja. Bendegúz volt Attilának és Budának az apja, ő szintén ”ila”volt. Rugila király majd szövetségese, majd adófizetője volt a Római Birodalomnak. Theodosius császár háromszázötven font arany sarcot fizetett neki évenként, amiért ő magát megengedte római vezérnek neveztetni. Rugila halála után a királyi hatalmat öröklő két unokaöccs, Etele /máskéntAttila/ és Buda az évi adót felemelték hétszáz fontra.

    A római császár aláírta a békekötést, mely azonban nem lehetett tartós, mert Attila harcra született, ősei is mind vezérek és hősök voltak, de mindnyájuk közül ő volt a legnagyobb. A hun nép akkor már oly hatalmassá nőtt, hogy ha karjait kiterjesztette, egyik kezével a Duna, másikkal a Tanais partjáig ért, s csak akarnia kellett, hogy a közbe eső elgyengült Római Birodalmat acélkarjainak egyetlen ölelésével agyonnyomja.                            

        

     De sajnos az első vér, mi Hadúr kardja után omlott, testvér vér volt, mégpedig azon hunok vére, akik a békét hírdettek, eretnek tant egy olyan nép között, melynek vallása a harc, istene Hadúr, ennek pedig, jelképe egy kard. A békét hírdetőknek meg kellett halniuk, köztük Attila testvérének, Budának is./ Buda neve lehet, hogy Budhát jelent! L.J ./  „ E vért nem uralkodásvágy, nem kegyetlenség ontá, hanem azon hideg elv, melyet a világszellem megérlelt, s amelynek a világharcra volt szüksége: hogy a világot újjáalakítsa.” /Jókai Mór /. Az első vér után szakadatlanul folyt a harc, megindultak a hun seregek északnak, nyugatnak, majd következtek: Thüringia, Burgundia, az Óceán szigetei és mindaz, ami közbeesett, mind meghódolt a hun király fegyverének. Uralma alá vetették magukat a skandinávok, a geugok, majd a két legnagyobb király, a gótoké és gepidáké is, akik miniszterei lettek. A többi apró királyok voltak a testőrei és fegyvernökei, akik zászlói alatt szolgáltak, kik egyetlen intésére hétszázezer fegyverest tudtak csatarendbe állítani. Ezután fordult a hadisten kardja délnek és keletnek, a Római Birodalomnak. A Keleti Római Birodalom ellen indított harc egy kis vásári verekedésből kerekedett. A Bizánci Birodalom roppant seregei három ízben lettek nemcsak megverve, de tönkreverve. Attila három lépéssel átlépte a roppant birodalmat, és minden lépése egy győzedelmes csatatér volt. Theodósius császár Bizánc erős falai mögé húzódott, de mintha az ég is a hunokat támogatná, egy erős földrengés ledöntötte a megvívhatatlan bástyákat. A keleti római császár, aki magát a nyugati császárság urának is tekintette, kénytelen volt a barbár fejedelem kegyelméért könyörögni. A császár a kegyelem fejében tizenöt napi járóföldet engedett át birodalmából Attilának, s az évi adót kétszázezer fontra emelte.

 

         II. Theodosius 450-ben meghalt és őt a keleti császári trónon Marcianus követte, aki 450-től 457-ig uralkodott. Míg Marcianus császár birodalmát igen féltette a hun fegyverek hódításától, addig egy véletlen a hun hadakat nyugatnak fordította.

    A frank fejedelem, Klodvig halála után fiai összekaptak a trónon. Az egyik Rómát hívta segítségül, a másik Attilát. Két irtózatos sereg indult Nyugat felé, mintha Európa minden népei ott adtak volna egymásnak találkozót. A hunok szövetségesei a keleti gótok voltak, a rómaiaké a nyugati gótok, s minden nép, mely az Északi-tenger és a Földközi-tenger között lakott, mind sietett harcra tüzelve a két ellenséges zászló alá, ki ide, ki oda. A catalaunumi téren találkozott a két ellenséges hadsereg, a legnagyobb melyet valaha a föld hordozott, mindkettő egyenlő erős és egyenlő vitéz. A római sereget Aetius, a nyugati gótókét Thorismund és Theodorik vezényelték, a hunokét Attila. A csata előtt a táltosok azt jövendölték Attilának, hogy az ellenséges vezér el fog esni, de azért ő sem lesz győztes.

    A csatában az egyik ellenséges fővezér, Theodorik elesett, így a táltosok jövendölésének egyik része beteljesült; de ekkor a halmokról előrohant a fia, Thorismund, a hunok fedetlenül hagyott oldalát támadva meg; s beteljesült a jóslat másik fele. A győzelem kicsikartatott Attila kezéből.

    Késő estig tartott az ütközet, felbomlott minden rend, minden összeköttetés a két sereg dandárjai közt. Összekeveredve csapat csapat ellen küzdött. Mire az éj leszállt és abbamaradt a küzdelem, százhatvankétezer halott fedte a csatateret, de senkisem győzött. Mind a két fél visszavonult táborhelyére, és vesztesnek érezte magát mindkettő. Thorismund és Aetius a csata zavarában a hun sereg közé keveredett. A gót királyfi lováról leesett és csak kisérőinek önfeláldozása mentette meg az életét.

    Az éjt mindkét tábor sáncai mögé bújva töltötte el. A rómaiak pajzsokkal, a hunok szekerekkel vették körbe magukat. Attila nyergekből máglyát rakott, hogy ha legyőzetik, azon magát elégesse. A gót históriaíró a barlangba zárt orszlánhoz hasonlítja őt e pillanatban.

    De az ellentábor sem volt kevésbé zavarban. Attila még napokig várta tőlük a támadást, míg végül felismerte, hogy elhagyták ellenfelei a csatateret. Nem üldözte őket. Még néhány napig várta őket, hátha támadnak, majd visszafordult, átkelt a Rajnán és hazatért Magyarhonba. Mindkét fél otthagyta halottait és a ki nem vívott győzelmet a catalaunumi csatatéren. /451./

     Itália narancsligeteit tapodták a szittya lovasok patkói, az Alpeseken hadseregek törtek keresztül, fű nem termett sokáig azon a helyen, ahol a hunok megjelentek. Aquileia falai állították meg a hódítók rohamát. Három hónapig ostromolták a hunok, és már fel akarták adni a harcot, mikor a városból felszálló gólyák megjósolták Attilának a győzelmet. A következő nemzedék már romokban láthatta csak a várost. Tizenegy város osztozott e sorsban. Pusztult, ami ellenállt, de ami behódolt érezhette Attila kegyelmét.

    Egy éjjel, mikor Attila Róma ellen vonulva sátrában álmatlanul virrasztott, hirtelen csillagsugár jelent meg és fény öntötte el a sátrat. A magasból két fényes alak szállt le hozzá, fejükön glórával: Péter és Pál.

  – Az Isten követei vagyunk - mondták a királynak.

  - Én is az vagyok - felelte merészen.

- Visszahívatol általunk, ahonnan küldve vagy – mondták neki az apostolok, s azon pillanatban eltűntek szemei elől. A mennyei világosság elmúlt, csak a lobogó mécses fénye pislákolt halovány fénnyel a sátorban. A jelenetet Raffaello festette meg, oltárképül felállítva azt a római Szent Péter templomban.

    Másnap követség jött hozzá Rómából, a város legtekintélyesebb férfiai, élükön a pápa, Leo. Jöttek kegyelmet kérni a megalázott szent város falainak. S Attila a világhódító, az Isten ostora kegyelmet adott Rómának. Visszafordult seregével, s a világváros falai közül kihallatszott a „hozsanna”. Az „Isten ostora” érezte, hogy vissza kell térnie Urához.

    Mikor feleségül vette a frank királyleányt, Ildikót, akkor érte a nászéjszakán a halál. Állítólag orrvérzésben halt meg. Midőn vezérei reggel jöttek őt felkölteni, akkor már ő őseinél volt, a napsugaras mezőkben, egy csillaggal közelebb ősi istenéhez, a Naphoz.

    Ő, aki soha nem viselt magán aranyat, hármas koporsóba tétetett; arany, ezüst és vas koporsóba, s a Tisza egyik ágában, vagy a Marosban temették el. Sírásóit lenyilazták, hogy a sír rejtve maradjon. A fő meghalt, meghalt a hun nemzet is. A népek, kiket Attila egyesített szétszéledtek. Fiai egymásra támadtak, a szövetséges népek őellenük. A Netád, /talán a Hernád?/ környékén csata támadt. „Tízen harcoltak három ellen és a három is egymás ellen. Hun harcolt a hunnal, amit szittya nyíl el nem pusztított azt levágta a gót kard, a gepida hellebárd, a szarmata kopja. A nagy hun birodalom egy nap alatt összeomlott.”

    Ellák, Attila legnagyobb fia a harcban elesett, Dengezics fejét tizenhat év múlva a Hyppodromban mutogatták. A legkisebb királyfi, Csaba a megmaradt töredékkel bevonult Erdély hegyei közé, tőlük származik a székely nép. Ennyit jegyez fel a hagyomány, a XIII-ik században élt Kézai Simon nyomán.

    Ekkor új rokonok jelentek meg Magyarország területén, Baján kagán vezérlete alatt, az avarok. Újra hangzott az ismert harci kiáltás a hegyektől a tengerig. Az elhagyott oltárokon ismét felgyulladtak a szent tüzek, hangzott a „hegedősök” éneke a fákkal benőtt sírokon, s a hun betűkkel felírt rovásokat, mik Attila tetteit hírdetve a palota faoszlopaira voltak vésve, folytatták az avar írástudók, utána róva betűikben a kagánok viselt dolgait. Amely betűket még sokáig használtak az itt maradt székelyek.

   „ A szittya fegyverek ismét adófizetőikké tették a Bizánci Birodalmat. Legnagyobb kagánjuk, Baján diadalban és egyszerűségben hasonmása lett Attilának, mint a lehunyt Napnak a Hold.”

    Az újonnan jött szittya /sztyeppei/ nép kilenc várat kerített harcos tömegei számára. Némelyik háromnapi járóföld volt kerületben. Ezeknek magas fatörzsekből vert sáncain belül építette falvaikat az előrevigyázó nép, s ha üldözték, ide vonult vissza. Ők hányták fel azokat a roppant hosszúságú árkokat is, mik Magyar- és Erdélyhonban máig is „csőszárkoknak” neveztetnek. / A Csörsz árka, mely a mondabeli Csörsz, avar királyfi építménye volt, hogy hajózni lehessen rajta, valójában szintén ilyen „csőszárok”. Ez a legmonumentálisabb Kárpát-medencei építmény, mely a Dunakanyartól indul, végighalad az Alföld északi részén, majd délre fordul és az Al-Dunánál éri el a folyamot. Általában 5-8 méter széles, és 2-3 méter mély, helyenként eléri a 4-6méter mélységet. A csőszárkokat másként Ördögárkoknak, Ördögszántásoknak is nevezték. Az Árpád-kori oklevelekben Óriások-árkának is nevezték.  Egyesek, római építményeknek tartják ezeket./

      Kétszáz év küzdelmei az ő nevüket is letörölték a földről, Nagy Károly császár kiűzte őket innen, s üresek maradtak a gyűrűvárak. Attila palotájában ismét elült az ének. A hagyomány szerint a keresztény hitre tértek számára hét templomot építtetett Nagy Károly császár, miknek egyike, Bócsa, ma is fennáll ódon, elfeketült, román boltozataival, most a reformátusok temploma. Egy másik templom romladék alapján ez az írás találtatott:

" Ócsa, Bócsa, Bocska, Kócsa, Madocsa, Kalocsa, Babocsa: Has septem ecclesias aedificavit Carolus Magnus.” /Fordítása: Ezt a hét eklézsiát= plébániát alapította Nagy Károly./

 

     A Kaukázus vidékén, a Káma partján áll egy város, „Madzsar”, magyar nevén Magyarvár. Hajdan nagy és büszke nemzet lakta, kinek fejedelmeit a görög császár látogatta. Most itt mindent fű borít. A nép innen elindult Nyugatnak, csak a gyávább ivadék húzódott Északnak nyájaival, gulyáival.  A nemesebb csapat honfoglalásra indult a Hadak útján Nyugat felé megkeresni Attila Kánaánját. Mintegy kétszázezer férfi lóra ülve útnak indult. Hét vezért választottak maguknak, kik közt az első volt a hatvannégy éves Álmos, akit azért neveztek így, mert anyja, Emese azt álmodta róla, mikor várandós volt, hogy tüzet szült, mely tűz egész országokat lepett el. A többi vezérek nevei voltak: Lebed / másként Előd/, Kund / vagy Kond/, Und, /vagy Ond/, Tas, Huba és Töhötöm /másként Tétény/. A hét vezér egy serlegbe csorgatva vérét vérszerződést kötött, egy nemzetté lett. E véráldozat esküvés volt a honalkotmány sarkalatos pontjaira, hogy míg Álmos családja fennáll, mindig abból válasszon a magyar fejedelmet, hogy a szerzendő új hazát egyenlően osszák fel a nemzetségek közt, hogy a fejedelem előtt hívatva és hívatlanul tanácskozási joga legyen a vezérek maradékainak, hogy aki e szövetséghez hűtlen lesz, annak akként omoljon vére, mint ahogy a hét vezér vére a serlegbe csordult. Ez volt az első ünnepélyes tény, mely a magyar népet nemzetté alakítá, s ezredévet ért alkotmányának gyökereit a földbe verte./Jókai Mór/     

      Gyors és ellenállhatatlan volt a honkeresők útja, nem pihentek, míg el nem jutottak a Volga vizéhez. A férfiak lóháton, a nők tömlőtutajokon keltek át rajta. Tovább haladtak a szuzdáli lakatlan pusztákon, a Don és a dnyepper környékén először találtak egy népre, mely a határaikon betörőket karddal fogadta. Ez a nép is magyar volt. Ez a magyar törzsök volt a kijevi kunok népe. Amint a jövevény magyarok a határaikra értek a hét vezér alatt, a kunok hét vezére is kiállt ellenük a csatasíkra. A kijevi kunok vezéreinek a nevei ezek voltak: Ed /vagy Ad/, Edöm /vagy Edömér/, Ete, Bongor /vagy Bögér, vagy Böngér/, Uzád /vagy Acsa/, Bojta /vagy Vojta/ és Rétel /vagy Kecel/. Minden más nép, ami Álmosék útjába került, meghódolt, ez a nép nem. De amint összefutottak, csata helyett ölelkezés lett a találkozás. A vérontásnak szánt helyet öröm és áldomás szentelte fel. A kis sereg egy testté olvadva kelt ki a találkozásból. A testvérek hazája Lebed vezér neve után elneveztetett Lebédiának. A Don parti nagyerdő viselte a Lebedin nevet. A vendéglátó rokonok adták tudtára az úton levőknek, hogy Attila országa még messze van, túl azokon a havasokon, mejek a távolban sejlenek. Így hát tovább indultak, s a kijevi kunok is nagyobbrészt csatlakoztak hozzájuk. 

Oldal: 3.lap A hunok csatái a rómaiakkal, Attila halála, "tudomány"és hagyomány, bibliai régészet, Lebédia
A MAGYAROK HONFOGLALÁSÁNAK TÖRTÉNETE: HAGYOMÁNY ÉS "TUDOMÁNY" EGYBEVETÉSE - © 2008 - 2024 - lehofolytatas.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat